Elnézést kérek, most ment haza barátnőm, így csak most tudok gép elé ülni.
Igyekszem sorban haladni, és mindenre rámutatni.
Ami az edzéstervet illeti, a kritikát elfogadom. Valóban hozhattam volna egy ifit és csinálni hozzá egy edzéstervet, de nem volt számomra egészen világos, hogy pontosan mit is szeretnél, ezért mondtam, hogy írj egy konkrét esetet, és arra szívesen adok edzéstervet. Mivel ezt elmulasztottam, hamarosan keresek egy játékost és pótolom (még ma, csak nem ebben a hszben).
"Na igen, ez a szokásos szűklátókörűség, nem először van ilyen. Természetesen nincs szó arról, amit itt írsz, hogy az U21-re alkalmatlan játékosokkal majd szenvedünk a válogatottnak, és a minőséget meg brusztoljuk alapskillesnek. Nagy gond lenne, ha így lenne, sőt, ha ebbe az irányba megyünk, akkor inkább én hagyom ott a scoutolást, mert értelmetlennek látnám a munkát. Márpedig multisra nehéz valakit úgy edzeni, ha 3 szezonon át brusztoljuk U21-re. Ez az U21 és a válogatott közötti fő együttműködés alapja, mert ebből eddig is elég sor súrlódás volt már. Nem utal túl nagy kompromisszumkészségre, amit írsz. Válogatottra nem lehet 8-as pot alatt edzeni, kevesebb a játékosanyag, U21-re pedig egy 7-es, jó esetben még egy 6-os is odaérhet."
Szüklátókörűség? Hmm nem egészen értem ezt, hogy érted. Vannak olyan játékosok (idén is), akik magas potenciállal rendelkeznek, és a skilljeik sem rosszak, de mivel van náluk 2-3 jobb alapskillű emberke, valszeg ők fognak odaérni u21-be, így előbb említett emberünket lehet nagyválogatottra edzeni.
Egy u21-est nem lehet multisra nevelni? u21-végére sincsenek még kész a játékosok főskillből, ergo az, hogy vkit u21-re edzenek, nem jelenti azt, hogy utána ne lehetne multis válogatott (ha az alap skillek megvannak). Az utolsó mondatoddal egyet értek, de nem értem, hogy jön ide. A surlódásokat pedig meg lehet oldani, lefontosabb feltétele ennek, hogy magyar tulajoknál nevelkedjenek az ifijeink. Hogy hogyan oldanám meg? Állítólag jó a pedagógiai érzékem, szerintem meg tudnék győzni egy tulajt, hogy edzen 1-2 másik skillt is, mint amit ő feltétlen szeretne :)
"Látod, már megint abból indulsz ki, hogy eltalálod. Ha észrevetted, és azt az esetet boncolgattam, amikor nem találod el. Olyan márpedig van. Ilyen esetekre kell felkészülni, nem arra, amikor végigmenetelsz a VB címig, mert minden ellenfél megteszi azt a szívességet, hogy pont azt csinálja, amit várunk tőle"
Igen, te azt boncolgattad amikor nem találom el a taktikát. Ha egy erősebb csapat ellen játszunk, és nem találom el a taktikát (legyen az akármilyen) 90%, hogy buktuk a meccset, nyílván ez itt is fent áll, de mint írtam ez rizikós helyzetekre vonatkozna. Pl. világbajnoki elődöntőt játszunk egy erősebb csapat ellen, ts-ünk is alacsonyabb. Mit teszel ekkor? Mész egy alap taktikával, és reménykedsz a csodában, vagy kipróbálod a "specialistákat"? Én utóbbi mellett döntenék.
"Természetesen érinti az U21-et is. Egyrészt rá kell venni több tulajt, hogy ilyen játékost fejlesszen, márpedig ez meglehetősen nehéz dolog. Ugyanis nagyjából azt jelenti majd, hogy alacsonyan kell hagyni a védekezést, azaz az illető gárdáját a nevelési időszak alatt gyepálják majd az ellenfelek, és már 2 szezon után visítani fog, hogy a védekezés... Márpedig a tulajok négyötöde azzal jön a kapcsolatfelvétel során, hogy a saját csapat..."
Ezt rosszul látod. Specialistává fejlesztését egy játékosnak elég u21 után megkezdeni, hiszen 21éves korára eléri azt a védekezést (kb) amit én meghagynék neki, és utána 2pontos/lepattanó (most centerről beszélek), aztán ha ez megvan, mehet még védekezés, ha a tulaj bírja. U21-ben gyakorlatilag idén is volt specialista ( a 19-es 2pontosú emberünk). És nem fog visítani, hoyga védekezés, mert 21 éves koráig normál edzést kap, utána meg már van elég defje.
Folyt. köv.